Bíróságra megy a lesokkolózott lakhatási aktivista
A Város Mindenkié aktivistáját tavaly nyáron sokkolózta le egy rendőr egy kilakoltatás alkalmával.
A Város Mindenkié aktivistáját tavaly nyáron sokkolózta le egy rendőr egy kilakoltatás alkalmával.
Vádlottak padjára került három fiatal egy 2021-es késeléssé fajuló vita ügyében. Az egyiket lebokszolták a korlátról, ekkor kiesett a kés a zsebéből, amivel aztán meg is szúrta a másikat. A szurkáló és segítője, aki elrejtette a kést, tagadta a bűnösségét.
Késsel hadonászva, gyűlölködő, fenyegető hangnemben támadt a villamoson két leszbikus nőre K. I., akit csütörtökön közösség tagja elleni erőszak büntette miatt első fokon öt év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék.
Harmincnál több olyan kormányhatározatot kell kiadnia a kormánynak, amelyet 10 évig sikerrel elzárt a nyilvánosság elől, majd még ezután sem akarta átadni őket, holott nincs jogi alapja a titkolózásnak. A hvg.hu által indított közérdekűadat-perben a bíróság most nem jogerősen kimondta: a döntések nem titkolhatók tovább.
Korai lenne pezsgőt bontaniuk a 2014-ben bebukott, az Alexandra-csoport egykori centrumvállalata, a Pécsi Direkt hitelezőinek, amiért a felszámoló a minap első fokon közel ötmilliárd forintot nyert meg nekik – a pénzt ugyanis valakik rég eltüntették.
P. Róbert kiadatásáról a későbbiekben fognak dönteni.
Demetert tavaly márciusban kötelezték 1,8 millió forint megfizetésére hivatali visszaélés miatt, ebből lett most 900 ezer.
A várható nagy érdeklődés miatt a tárgyaláson való részvételt regisztrációhoz kötötték.
A Mediaworks ötvenezer forinttal maradt adósa a pártnak.
A bíróság megállapítása szerint a vádlottak fokozottan veszélyesek a társadalomra.
Az ítélet ellen fellebbezett a védelem, másodfokon folytatódik az ügy.
A Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint a közmédiának fejenként 1,5 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként a felpereseknek.
Saját cégével végeztette el halastava fejlesztését egy férfi, amire összesen 373 milliós támogatást nyert el. A bíróság első fokon felfüggesztett börtönre ítélte, az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezett.
Ideiglenes vagyonkezelőt jelöltek ki a vállalathoz, amely egy új piaci befektető bevonásával még megmenekülhet.
A buszvezetőt is elítélték garázdaság miatt.
A bíróság szerint valótlanul állította az Origo, hogy a Datadat a választási kampányban álprofilokat és bérkommentelőket használt, illetve közel egymillió sms-t küldött ki.
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki előbb bankkártyaadatokat lopott, majd feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) informatikai rendszerét, és megzsarolta a rendőrséget.
Még csak az elsőfokú ítélet születhet meg a perben.
A férfi ellen az ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja és a Belgrádi Felsőfokú Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, majd a szerb és a koszovói igazságügyi minisztérium is kérte a kiadatását.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét tavaly novemberben kapták el korrupciós ügye miatt, így az idei már a második karácsonya lehet a rácsok mögött.